A franciák pajzánvers-divatjának bő és folyamatos árama a reneszánsztól a huszadik századig hömpölyög. Volt idő, mikor az egyházzal szemben állók, szabadgondolkodók írtak erotikus verseket, volt, mikor papok, de sokszor szabadgondolkodó papok. Megesett, hogy megégették érte a költőt, s még többször, hogy meg akarták. Később már nem a költő feje volt a tét, de a franciák továbbra is úgy vélekedtek, hogy ami tehető, az mondható is. Majdnem minden nagy, sőt, jó francia költő írt erotikus verset, a zsoltárfordító Marót Kelementől a Pléiade-on át Verlaine-ig, Apollinaire-ig. Timár György a francia költészetnek ezt a szerves, ámde itthon ismeretlen részét igyekszik bemutatni erotikus antológiájában, az ilyenfajta hagyományokon nem nevelkedett magyar olvasóízlés határai között.
