Cervantes remekműve a múlt században indult nálunk hódító útjára, Lope de Vega századunk derekán lett igazán ismert színházainkban, Góngora pedig a hatvanas években foglalta el méltó helyét műfordítás-irodalmunkban. Az Aranyszázad negyedik óriásának, Francisco de Quevedónak verseivel önálló kötetben először találkozhat a hazai olvasóközönség. Szonettjei a klasszikus spanyol költészet legnagyobb alkotásai közé tartoznak. Szerzőjük, aki rendkívül erős rövidlátását csak a Velázquez festette portrén is látható pápaszemmel tudta korrigálni, nagyon is messzire látott fölismerve és kipellengérezve kora visszásságait. Bölcselő volt és teológus, politikus és moralista, bibliafordító és kegyetlen tollú szatirikus, aki a túlvilágot dicsérve minduntalan e világi gyönyörökért perlekedett, miközben a 17. század legérettebben gondolkodó elméinek egyikeként hazája jövendőjéről önmarcangoló aggodalommal szólt. A spanyol barokk monumentális világa üzen szonettjeiből, amelyek kétnyelvű kötetben, Simor András fordításában, jegyzeteivel és előszavával jelennek meg.
