Szeret, nem szeret

Immáron ​sokadik alkalommal gyűjti kötetbe heti, havi rendszerességgel írott színikritikáit Koltai Tamás. Az önmagukban nem mindig jelentős írások, sokszor csak széljegyzetek egy-egy bemutató alkalmával, merengések régibb vagy újabb, érdekesebb vagy érdektelenebb színházi jelenségen, attól nyernek mégis rangot és jelentőséget, hogy együttesük hosszú távon tükrözi a leginkább múló és az idővel egyre inkább felidézhetetlenné váló művészet, a színházművészet alakulását, fejlődését és visszafejlődését, életét. Koltai Tamás természetesen abszolút bennfentes a színházi világban, nemcsak a szerzőket és műveket, a színészeket és rendezőket ismeri, de otthonosan mozog a háttérinformációk világában is. Ezt nem tárja egy az egyben az olvasó elé, ám elemzéseinek, bírálatainak, a legkülönbözőbb előadások kapcsán írt esszéinek az adja igazi hitelét, hogy szerzőjük mindenkinél többet tud az adott tárgyról, és sokféle szempontból képes ahhoz közelíteni. Ezért válik könyve is többé, mint alkalmi írások gyűjteményévé, valódi színháztörténeti opussá. Ezúttal a kilencvenes évek második felének színházi életét idézi fel olyan darabok bemutatásairól szólva, mint a Verebes rendezte Csárdáskirálynő, a Bereményi írta Az arany ára, Georg Tabori Mein Kampfja, a főiskolások által bemutatott Molicre-darab, Büchner Woyzekje stb. Kiemelt érdeklődésre tarthat számot a kötetnek az a része, amely a bulvárszínházak, a népszerű és irodalmilag-művészileg értéktelen darabok világával foglalkozik; a szerző itt fontos általános kulturális kérdéseket is boncol – persze tárgyánál maradva, nem öltve sem teoretikusi, sem kultúrpolitikusi jelmezt. Ugyancsak igen jelentősek a kötetbe felvett nekrológok, amelyek szép portrévázlattá kerekedtek Mensáros Lászlóról, Vámos Lászlóról és Gábor Miklósról. – Színházba járóknak, a színházművészet szerelmeseinek ajánlandó.