Visz a vonat…Különös, borzongató végtelenség. A világmindenség végtelensége is az. Néha fáj, néha egészen nevetséges. Reménytelenül szerelmesen, bután bámulva az éjszakai égbe – olyankor inkább nevetséges. A halálon töprengve meg inkább fájdalmas. És persze reményteli. Hiszen ha van végtelenség, akkor semmi sem egyszeri és megismételhetetlen.
