Capuai Boldog Rajmund

Sziénai Szent Katalin élete

6990Ft Szállítási költség info shipping cost

Elfogyott

  • Példány állapota:

Több indok is készteti a Szent István Társulatot arra, hogy Sziéniai Szent Katalin életét és műveit a magyar Egyház olvasói kezébe adja. 1980-ban volt hatszáz éve Szent Katalin halálának. 1970. szeptember 27-én VI. Pál pápa egyházdoktorrá nyilvánította Avilai Nagy Szent Terézzel együtt, akinek művei már korábban is eljutottak a magyar olvasóhoz. Szent Katalin most szól hozzánk először magyarul. Elsőnek a szent életét, majd tanítását, a Dialógust adjuk közre. Ezt követi majd 389 levele.
Különös aktualitást ad a művek kiadásának az a II. Vatikáni Zsinaton megfogalmazott igény, hogy a laikusok egyre aktívabban kapcsolódjanak bele az Egyház életébe. Szent Katalin, aki nem kolostorban élt, ősmintája az ilyen hívő lelkeknek.
Az életrajz műfaja, a legenda eredetileg a szentekről szóló írásokból (mártírakták, szent remeték és hitvallók élete) olvasásra kiválasztott részleteket illetve ezek gyűjteményét jelentette. Jelen esetben sajátos tárgyilagosságot és hitelességet kap a mű attól, hogy a szent gyóntatója állította össze az anyagot részben a saját ismeretei, részben az általa jól ismert szemtanúk vallomásai alapján.

  • Capuai Boldog Rajmund