A peregve változó szituációk, az egymást keresztező cselekménysorok a film-burleksz komikumát idézik, a szereplők egymás mellett csobogó beszéde avantgarde drámák nyelvi humorát. Mintha a régi pesti kabaré, a meggyökeresedett szemlélet groteszkül csúfoló, az őszinte érzéssel szemben is ironikus pesti humor azt előlegezné, ami az elmúlt évtizedekben kapott rangsor a világszínpadon: az abszurd színház mindent kétszeresen kifordító humorát. Szép Ernő az élet hagyományos drámai konfliktusait – a beteljesületlen szerelmet, a társadalmi előítéleteken megfeneklő vágyat, érdek és érzés küzdelmét – helyezi vissza mindennapi környezetükbe: a liget gyér fái között, a vidéki városka unalmat ásító báltermében, a sietősen polgári otthonná stilizált fél-proletár lakásban a nagynak, erősnek képzelt érzések sorra fennakadnak a visszás helyzetek komikumán
