Vége ez a könyv valaminek, mégsem befejezése s kezdete, holott régen nem eleje. Pont a nulla. Átlátni rajta visszafelé s hihetni: látok rajt előre. Pedig a valódi mintamondatok, az „egy” és talán a többi nem más mint felcímkézett üres dosszié. A tevés formája és kerete, melyhez most egy Mészölytől való mondat illik mottónak: „Nem tudom, tényleg nem tudom.”
