Találkozás alkonyatkor

Tormay ​Cécile bár sohasem volt férjnél, mégis sokat tudóan, ugyanakkor rendkívüli magával ragadóan írt a szerelemről és az asszonyi sorsokról: a szépségről és annak mulandóságról, a szenvedély felizzásról és elhamvadásról, a gyermekszülés utáni vágyról, a házasságban unatkozó, szerelemről ábrándozó feleségekről, féltékenységről, hűségről és megcsalásról, öregségről és halálról. Ezekben az elbeszélésekben a boldogság mellett szükségszerűen teret kap a boldogtalanság is, ahogyan a fény követi az árnyék. A boldogságért mindenkinek fizetni kell az „időtlen boltban”, és „a boldog napokat csak egyszer éljük át, a boldogtalanokat pedig: ezerszer”. Mégis sokszor vállaljuk a szenvedést, ha csak a leghalványabb reményünk is lehet a röpke boldogságra, hiszen noha a szeretet gyakran fájdalommal jár, nélküle üres az életük. „Csak addig él az ember,amíg szeret …” – vallja a vak festő is az És nem múlt el az idő című novellában. A gyűjtemény utolsó írásban, egy gyönyörű szerelmi költeményben pedig Az erdei lak jelképbe foglalja össze az írónő a titkolt boldogság valamennyi szépségét. Az erdei lakban találkoznak azok,akik máshol nem találkozhatnak,akik évekig nem láthatják egymást, és ilyen erdei lakja bizonyára mindnyájunknak van…