Előszó:
Az igazi vadásznak, ha már a vén rezignátorok sorsára jutott, oly jól esik néha ábrándjai világába elmerülve, beletekinteni abba a fénylő ködbe, melyben múltjának szép emlékei tarka képsorozatokként lengenek tova, elmerengni nyitott, elkáprázott szemmel, a pipafüst fantomokkal tele kék fátyolán, ha megkapja lelkét a visszaemlékezés érzetének fájó és mégis oly édes zsibongása a felidézett múlt sorakozó, integető árnyaival, rég látott tájak, vidékek mozaikképeivel, napsugár ragyogásával s minden szép elmékével a vissza-visszasóhajtott mulandóságnak, mely lelkünkbe lövelli a visszfény ragyogó, újra éltető sugarait egy-egy kifejezhetetlenül édes pillanatra, andalító tündérálom varázslatába, ibolyaködében ringatva el egész valónkat boldogan.
