Sarkig tártuk a veranda kétszárnyú ajtaját, beengedtünk minden fényt, balzsamos illatot és az udvar zümmögő, zizegő, cirpelő, sziszegő kardalának hangjait. Libbenő pilleszárnyakon tört szikrázva a fény. Millió bogárláb dübörgött hangtalanul a füvek sűrűjében. Földigiliszták vájták járataikat a kert talajában a ribizlibokrok gyökereit csiklandozva, amitől azok piros gyöngyfüzért kacagtak. A lét izzó lobogása szökőárként zúdult ránk, átcsapott a fejünk fölött, rohama szinte levert bennünket a lábunkról. Szobáról szobára hömpölygött, elárasztva minden szögletet, repedést. Úgy foglalta vissza a házat, mint egy bujdosásból visszatért, száműzött király a birodalmát.
