Fehér Géza

Török ​miniatúrák

900Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:

Az ​iszlám művészete általában kerülte az emberábrázolást – ez köztudott. De Indiában, Perzsiában és Törökországban az uralkodók és a gazdagok számára mégis készültek könyvek, színpompás illusztrációkkal, naivan méltóságteljes miniatúrákkal. Voltak közöttük természettudományos tankönyvek, verses szerelmi regények és történelmi munkák is, krónikák. A törökök krónikásai lelkiismeretesen nyomon követték a szultánok minden hódító hadjáratát, különös tekintettel győzelmeikre. Érthető, hogy a Magyarország elfoglalásáért és megtartásáért vívott harcok nem kis helyet foglalnak el a XVI-XVII. századi történeti művekben. Illusztrációik – melyekből dr. Fehér Géza több mint félszázat kutatott fel, fényképezett le és elemez a tudós precizitásával – a régi magyar történelem pótolhatatlan, hallatlan értékű forrásai. Így látta az ellenség a mohácsi csatát, Eger és Szigetvár ostromát, a szultánnak hódoló János Zsigmondot, az elesettek megszámlálását, az elfoglalt és már „előlegképpen” minaretekkel ékesített városokat… De ha semmit sem tudnánk az ábrázolt történelmi eseményekről – akkor is magával ragadna a színek ragyogása, a naiv mesélőkedv, a keleti művészet bája, amelyet ezek a kevés ember által látott miniatúrák, az isztambuli Topkapu Szeráj Múzeum kincsei sugároznak.

  • Fehér Géza
  • 1

Friss könyvek a címlapról