Hubay Miklós

Tüzet viszek (dedikált)

1490Ft Szállítási költség

Szerző által dedikált példány.

Elfogyott

Feliratkozás

Példány állapota: közepes
Kiadó: Szépirodalom
Kiadás éve: 1971
Nyelv: magyar
Oldalak száma: 481

Hubay Miklós 1918-ban született Nagyváradon. A budapesti Nemzeti Színházban 1942-ben került színre Hősök nélkül című drámája; még ugyanebben az évben Genfbe utazott. 1949-től idehaza él; tanított drámatörténetet a Színművészeti Főiskolán, és dramaturg volt a Nemzeti Színházban. Számos darabját játszották budapesti, vidéki és külföldi színházakban, több film és televíziós játék forgatókönyvét írta. Összegyűjtött drámái Hősökkel és hősök nélkül (1964) és Játékok életre-halálra (1968) címmel jelentek meg. Magyar színházi kérdésekkel foglalkozó tanulmánykötete: Megváltó mutatvány (1965); útjegyzeteit és elmélkedéseit Úton és itthon (1970) címmel adta ki. – Kétszeres József Attila-díjas.
“Tüzet viszek, ne lássátok,
Ha látjátok, se mondjátok.”
Ki fejti meg ezt a versikét? Játszó gyerekek éneklik. De vajon az ősi világnak miféle megrendítő tapasztalatai lappanganak ebben a gyerekjátékban? Miféle varázslatot űznek, tudva-tudatlanul, a gyerekek, amikor ezeket a rejtélyes tartalmú sorokat fújják? “Tüzet viszek, ne lássátok!” Miféle tűzvarázs emlékét elevenítik fel? És miféle titkos misztérium lehetett az, amelynek ma is a parancsát halljuk, a hallgatásra felszólító parancsot: “Ha látjátok, se mondjátok”…
Hiszen idézi ez a sor Prométheuszt is, a legelső dráma hősét.
Hubay Miklósnak legutóbb három évvel ezelőtt jelent meg drámakötete. Azóta írott nyolc drámáját tartalmazza jelen kötetünk.
Ezekben az új drámákban mintha a huszadik század sebei, fájdalmas emlékei fakadnának föl. Az Analízis az első világháború kitörésének pillanatait idézi fel, Ferenc József és Freud Zsigmond közötti fiktív párbeszédeiben. A Háromszoros halállal című tragédiában Tisza István halálát látjuk, háromszor, holott a tragédia hőse nem is ő, hanem egy kis postáskisasszony. A sort folytatja az Idézés, ítélet, a Magnificat – ez az utóbbi, hangjátékként, a Kritikusok Díját nyerte el. A következő drámákban a művészsors szorongatásainak és csődjeinek emléke él. A történetekhez legtöbbször ellenpontként járul a forma játékossága, a zene, a dal, sőt, a Lélegzetvisszafojtva c. játékban a tánc is.