Radó Antal (szerk.)

Ujabb nemzeti dalkönyvecske

2490Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:
  • Kiadó: Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) Cs. és Kir. Udv. Könyvkereskedés
  • Kiadás éve: 1897
  • Nyelv: magyar
  • Oldalak száma: 431

E könyv második kiadása szerkesztésénél ugyanazok a szempontok vezettek, melyeket az első kiadás előszavában kifejtettem. Arra törekedvén, hogy az “Ujabb Nemzeti Dalkönyvecske” csakugyan a jelenkori magyar versköltészet virágait adja, felvettem bele legujabban feltünt lyrikusaink javarészét is s hogy ezeknek hely jusson, az első kiadásban felvett költemények egynémelyikét el kellett hagynom. Azt hiszem, a könyv jellege így is az maradt, a mi volt; nem irodalomtörténeti anthologia, nem egészen hű tükre a mai magyar lyrának, hanem egyszerűen egy kötet szép magyar vers, összeválogatva költőink munkáinak javából. Több ennél már csak azért sem lehet, mert a szerzői jogról szóló törvény szerint e kötetbe is csak azokat a költeményeket vehettem föl, melyeknek szerzői az erre való engedélyt megadták. Néhány érdemes költő nevének kimaradásáért nem érhet tehát szemrehányás, a mit e helyütt is hangsúlyozni akartam.

Friss könyvek a címlapról