Graham Green
Utazás térkép nélkül
700Ft
Szállítási költség
Elfogyott
- Példány állapota: jó
- Kiadás éve: 1972
- Nyelv: magyar
- Oldalak száma: 274
Az Afrika nyugati partján, a Guineai-öböl mellett fekvő kis ország Abesszínia mellett a kontinens első független országa volt. A 19. század elején alapították visszatelepülő, felszabadított amerikai néger rabszolgák. Egy 1931-es népszövetségi vizsgálat világméretű botrányt robbantott ki: az „amerikai” négerek rabszolgamunkára adták el a benszülötteket – ez váltotta ki Green érdeklődését, amikor 1935-ös libériai útjával elkezdte nyugtalan világjárását. Sierra Leonéból indult el unokanővérével és néhány szolgával, majd teherhordókat fogadott fel és huszonynyolc napos gyalogmenetben a belső, őserdei részektől a tengerpart felé haladva átszelte Libériát. Útja jórészt olyan vidékeken vezetett, ahol szinte nem láttak még fehér embert.
Greene-nek esze ágában sincs átfogó képet rajzolni, könyve igazában nem útleírás, hanem személyes irodalmi napló, szinte regény, melynek nincs más cselekménye, mint az író csaknem megindokolatlan utazása. A földrész lelkét keresi, embereket, hangulatokat, reflexiókat ír le, ősi emberi szorongások gyökereit kutatja, misztikus gondolatok foglalkoztatják. Könyve érdekes, igényes, nehéz olvasmány, sok tekintetben a két háború közti francia regényekre emlékeztet.