Véletlen

“Nagy erő ez, a merő véletlené; teljességgel ellenállhatatlan, ám néha olyan gyengéd formákban nyilvánul meg, mint például egy emberi teremtés valódi vagy képzelt varázsa” – írja Joseph Conrad könyve bevezetőjében, s aztán elmesél egy olyan történetet, melynek fordulatait látva valóban eltűnődhetünk az egyesek által sorsnak vagy gondviselésnek nevezett véletlen ellenállhatatlan erején.
Flora de Barral apjának csődje és bebörtönzése után – aki bankár volt, s talán szélhámos, talán csak ostobán naiv – kénytelen megtanulni, hogy egy nő az ő helyzetében ki van szolgáltatva a világ jó- vagy rosszindulatának. S mivel a rosszindulat bizonnyal gyakoribb, mint a jó, megaláztatások során át már az öngyilkosság gondolatáig is eljut, amikor a véletlen – egy szerelemre lobbanó hajóskapitány felbukkanása – nagyot fordít az életén épp apjának szabadulása előtt. Flora azonban nem tudja még, hogy szerelmes-e: ő még csak a megoldást látja a nagylelkű Anthony kapitányban, aki végre úgy szereti, ahogy soha senki, s aki apjának is menedéket nyújthat a hajóján. Ám a véletlenek újabb sorozata gyötrelemmé változtatja a vágyott megnyugvást… Flora kétségkívül Conrad gazdag életművének legizgalmasabb nőalakja, s a mű modern elbeszélői módszerei és a lélekábrázolás finomsága ma is lebilincselő olvasmánnyá teszik ezt a regényt, amely most először jelenik meg magyarul.