Versek, elbeszélések, tanulmányok tizenegy fiatal erdélyi írótól erdélyi művészek rajzaival (1923)

• Példány állapota: közepes
• Kiadó: Minerva
• Kiadás éve: 1923
• Nyelv: magyar
• Oldalak száma: 168

Erélyi fiatal írók antológiája

“Az ud­var­he­lyi ma­gá­nyá­ban élő Tom­pa Lász­ló szá­má­ra Ta­má­si Áron le­ve­lei bi­zo­nyos mér­ték­ben az er­dé­lyi iro­da­lom vér­ke­rin­gé­sé­be va­ló be­kap­cso­ló­dást, a tá­jé­ko­zó­dást, a nél­kü­löz­he­tet­len esz­me­cse­re le­he­tő­sé­gét is je­len­tet­ték. Ez a ter­mé­ke­nyí­tő vi­szony – a ba­rát­ság – még in­kább el­mé­lyült a ma­ros­vé­csi He­li­kon-na­po­kon, ami­kor nya­ran­ta Ke­mény Já­nos bá­ró­ék ven­dég­sze­re­tő kas­té­lyá­ban, az öreg töl­gyek alatt meg­hit­ten együtt le­het­tek mind­azok, akik az er­dé­lyi szel­le­mi­ség ég­bolt­ja alatt ta­lál­koz­hat­tak.
Ta­má­si le­ve­le­i­ben olyan bi­zal­mas összefüggéseket, nem pub­li­kus he­li­ko­ni „bel­ügye­ket” is tu­do­má­sá­ra ho­zott Tom­pá­nak, me­lyek­ről úgy vél­te, il­lik in­for­mál­nia ked­ves ba­rát­ját amott a vé­ge­ken. Be­szá­molt a ku­lis­­szák mö­göt­ti vi­ták­ról, a dí­ja­zá­sok kö­rü­li ös­­sze­koc­ca­ná­sok­ról, vé­le­ményt mon­dott pá­lya­tár­sak­ról, akik­kel nem min­dig és nem min­den­ben ér­tett egyet.
Volt azon­ban ba­rát­sá­guk­nak nem épp fel­hőt­len sza­ka­sza is – még a He­li­kon-ta­lál­ko­zók előtt, mind­járt Ta­má­si írói in­du­lá­sa­kor. 1923-ban je­lent meg Ko­lozs­várt a Ti­zen­egyek cí­mű an­to­ló­gia: ez volt a fi­a­tal, kez­dő ma­gyar írók el­ső cso­por­tos je­lent­ke­zé­se Er­dély­ben, Tri­a­non után. Itt lá­tott nap­vi­lá­got Ta­má­si Áron­nak a Meg­nyi­tom a föld­nek szá­ját és a Föld em­be­re cí­mű no­vel­lá­ja. Tom­pa Lász­ló ud­var­he­lyi lap­já­ban, a Szé­kely Köz­élet­ben szi­go­rú kri­ti­kát írt a kö­tet­ről: egye­bek kö­zött „a kü­lön­ben sok erőt el­áru­ló Ta­má­si Áron me­sé­lő in­ven­ci­ó­já­nak fo­gya­té­kos­sá­gát”, „bal­la­da­i­vá ko­vá­csolt és túl­ter­helt nyel­vét” ki­fo­gá­sol­ta. Ta­má­si per­sze sér­tő­döt­ten fo­gad­ta Tom­pa kri­ti­ká­ját, író­tár­sa­i­hoz in­té­zett le­ve­le­i­ben is több­ször szó­vá tet­te és in­ge­rül­ten vis­­sza­uta­sí­tot­ta a sú­lyos bí­rá­la­tot. (A szo­ban­for­gó no­vel­lák va­ló­ban ma­gu­kon vi­se­lik a kez­dés je­gye­it.) Az­tán, idők múl­tán, csak ­ol­dó­dott a fe­szült­ség, hely­re­állt kö­zöt­tük a za­var­ta­lan ba­rát­ság. Ami­kor – 1929-ben – Tom­pa Lász­ló­nak ítél­ték oda a He­li­kon nagy­dí­ját, Ta­má­si le­ve­lé­ben me­leg sza­vak­kal gra­tu­lált pá­lya­tár­sá­nak, el­árul­va azt is, hogy ő és né­hány he­li­ko­ni kol­léga mi­ként küz­döt­tek eme ki­ér­de­melt dön­tés ér­de­ké­ben.” (Nagy Pál: Egy barátság dokumentumai)“

Illusztálta: Ács Ferenc, Dévai Margit, Jeddy Sándor, Kós Károly, Lengyel Sándor, Nagy Benő, Pap Domonkos, Szakáts Lajos, Szopos Sándor, Tóth István