„… valaha a szövegelőadásnak is voltak Paganinjei és Liszt Ferencei, aztán sokáig nem voltak… Színészet és előadóművészet úgy eltávolodott egymástól, hogy szinte szólás lett, a versmondó színész feledje el színészmúltját, az előadóművésznek eszébe se jusson, hogy színjátszás is van a földön, azaz, hogy ő is játsszon, ez természetesen tévedés. Az előadóművész is színész, s neki is játszania kell, azzal a különbséggel, hogy neki nem a szöveg cselekményét kell életre keltenie. Gondolatom az, hogy az előadóművésznek magát a költőt kell megjátszania, vagyis az alkotás hosszú folyamatát kell olyan röviden összefoglalnia, mint maga a vers, a költőt kell életre keltenie, úgy ahogy ő a költőt a mű első élményében, az alkotás küzdelmében elképzeli.”
(Latinovits Zoltán)
