A meztelen újszülöttet élete első órájában kultúránk leplébe bugyoláljuk. Kozmikus kis lénye ezzel a mozdulattal kultikus, hierarchiát építő környezetbe érkezik. Dobóhálóként hull rá ez az örökség, végzetként, amely többnyire el is dönti a sorsát. Mert további életében már minden ehhez az első mozdulathoz – második, kulturális fogantatásához – képest történik meg majd vele. Ebben a képben írható le az a nyomasztó felelősség, amellyel nemcsak saját gyermekeinknek, hanem saját kultúránknak is tartozunk.A felejtés itt nem segíthet. Adósságunk terheitől lehetetlenség megszabadulni, mert szétbombázott, lezüllesztett, ápolatlan kultúránk ösztöneinkben, tudatunk alatt is működik tovább. A kultúrák tudat alatti működése a csodák és az őrültségek birodalma. Korunk lehet a csodák és az őrültségek – a rendületlen szeretet és a félelemből sarjadó vak gyűlölet kora. De mindenek előtt az ádáz hitelezőké és az önveszélyes, pocsékrossz adósoké.
