Lovas István

Visszajöttek

500Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:

„A tíz éve napi 3 órát alvó Lovas Pista Horn-kurzusbeli írásai érckemény bizonyítékai annak, hogy az 1994–1998-as korszaknak is 10 millió kárvallottja volt, akár Hornék kommunista rezsimjének. Most Medgyessy alatt ismét 10 millió ember lesz kárvallottja. Pista pedig most sem aludhat többet. De remélem ez a könyv hozzájárul ahhoz, hogy 2006-ban – ha nem előbb – emlékeztesse azokat, akik netán még mindig a Piroskára akarnának szavazni, hogy milyen farkas rejtőzik a piroska-maszk alatt.” BAYER ZSOLT “István 1994-98-ban megjelent cikkeiről majdnem azt hihettük, hogy azok egy végleg letűnt, szomorú korszak mára már „archeológiai leleteknek” számító darabjai. Kiderült: égetően aktuálisak.” BENCSIK ANDRÁS „Ahogyan az itt található cikkeket újra olvasom, csak azon csodálkozom, hogy mindez most megismétlődhet. Az ürömben az egyik öröm az, hogy István, aki bebizonyította akkor is, ki a legény a gáton, most is fáradhatatlanul teljesít majd gátszolgálatot.” JÁRAI JUDIT

  • Lovas István
  • 1

Friss könyvek a címlapról