Bárdi Nándor (szerk.) · Filep Tamás Gusztáv (szerk.)
Viszolygás a várostól
1990Ft
Szállítási költség
Készleten
- Példány állapota: jó
Ez a könyv Jugoszlávia széthullását és a vele járó véres vallási és nemzeti háborút mélyebb történeti szövegkörnyezetben értelmezi, elsősorban azáltal, hogy azoknak a szerb társadalomtudósoknak és közíróknak a tanulmányait és esszéit tartalmazza,
akik a kilencvenes években a jugoszlávi dráma radikális bírálói és értelmezői voltak. Ennek köszönve olyan kép tárul elénk, amely a balkáni eseményekben nem csupán az ellenőrzés alól kisikló kilengést mutatja fel, hanem rámutat azoknak az eszmetörténeti tényezőknek a szerepére, amelyek Jugoszlávia megalakulásától, vagyis 1918-tól kezdve meghatározó szerepet játszottak a szerb közéletben, s ilyenképpen döntő módon befolyásolták Jugoszlávia széthullását. A kötet szerzői a szerb paradigmára koncentrálva feltárják azokat a történelmi és társadalmi jelenségeket, amelyek egyrészt a balkáni háború minden eddigi orvoslását provizórikussá teszik, másrészt azonban eltorzítják a szerbiai rendszerváltás esélyeit, tehát ez a történet a maga belső törvényszerűségei miatt megreked a hatalomváltás
felemás módozatainál. Valójában tehát ez a kötet a kilencvenes évek eseményeit és jelenségeit elemezve feltárja a Miloševic bukása utáni történet kétértelműségét is.
- Bárdi Nándor (szerk.) · Filep Tamás Gusztáv (szerk.)
- 1
- jó