Weöres Sándor költészete kezdetben a Nyugat lírikusainak erős hatását mutatja; leginkább természetes, naiv őszintesége egyéníti. Maradandó Babits Mihály és Füst Milán befolyása. Korán megmutatkozott a primitív és az ősi megnyilatkozási formákhoz való vonzódása (A kő és az ember, Maláji ábrándok, Első emberpár); mitikus asszír és ógörög költői művek átírására is több ízben vállalkozott (Istar pokoljárása, Gilgames, Theomachia). Tudatosan vállalta, hogy különböző stílusokat asszimiláljon. Felfogására Hamvas Béla is hatott, akár a keresztény és a platóni szemlélet. A társadalmi változások ritkán késztették – ekkor is többnyire áttételesen – megnyilatkozásra. Mítoszaiban és más nagy verseiben a világgal való ősegység helyreállításának, a férfi-nő viszonylatoknak, az anyag és a szellem ellentéteinek, és a művészlétnek a kérdéseit dolgozta fel.
