Kontra Ferenc

Wien ​– A sínen túl

700Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:

„Megfogadtam, ​hogy nem bútorozom be az emlékezet üres szobáit. Tudtam, ha hazamegyek, úgyis el kell mesélnem.” Így indul az Újvidéken élő magyar író új regénye. Ez a feszülés ” „csak semmi érzést, érzelmet nem gyűjteni, mert abból akkor emlék lesz” “, ahogy már több regénye is mutatja, Kontránál azt jelenti: embert lelkiismeretfurdalással vagy megalázó érzésekkel nyomasztó emlék. Az utóbbi években (1992: Gimnazisták, 1993: Farkasok órája) írt regényeihez puhán és lazán illeszkedik ez a harmadik. Az összeillést az életrajzi elemek, a lírai hangvétel, a helyszínek váltakozása és azonossága biztosítja. Kontra Ferenc – aki a horvátországi Baranyában született, Magyarországon érettségizett és végezte el az egyetemet, majd átköltözött Újvidékre, hogy rögtön kétszeresen is számkivetett idegen, majd ellenség legyen Szerbiában – tudja, hogy az emlékek terhesek. Ez a harmadik emlékezésfolyam még egy szeletet ad hozzá az eddigi térélményekhez: Bécset és Ausztriát. Így lesz teljes az utolsó…

  • Kontra Ferenc
  • 1

Friss könyvek a címlapról