Romos, öreg ház a fülledt pesti nyárban, összeérnek a gangon az életek. Valamai történni fog ma éjjel – károgja Galambosné, a harmadikon lakó jósnő –, valami sorsfordító: szörnyűség vagy égi áldás, ki tudja?! De ki tudja, mi a szörnyű és mi az áldás, hol kezdődik az egyik, hol ér véget a másik, véget ér-e, aki meghal, elkezdődött-e, aki él.
És hogyan kel az élést csinálni, lehet-e szépen, óvatosan, múltba-jövőbe veszve, merre kell elindulni élni, kifelé vagy befelé?
Fura egy éjszaka ez, Galambosné megmondta előre, és tényleg, mintha szellemek tivornyáznának a körfolyosón, a szükséglakásban túlvilági szerelem vonyít, túszokat ejt a rozoga lift, rettenthetetlenné lesz a gyáva, kínzó vágyának rabja a prűd. Kártya vagy zacc, kérdezi Galambosné. Bármelyikből megmondja a jövőt. Ha van olyan.
