György Petri

Körülírt zuhanás

4490Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:
  • Kiadó: Szépirodalmi
  • Kiadás éve: 1974
  • ISBN: 963150087x
  • Nyelv: magyar
  • Oldalak száma: 70

Amikor Petri György első versei a Költők egymás közt című antológiában megjelentek, Vas István vezette be, jellemezte őket: “Bizalmatlansága – írta – nem egyszerűen kordivat: van valami alkati keménysége, nehezen feltörhető magva. Sőt, csalódnék, ha Petri pesszimizmusa nem abból a teremtő fajtából való volna, melynek már csak önnön komolyságánál, súlyánál és eredetiségénél fogva is létre kell hoznia önmaga feloldását. Szóval, az a bizonyos erőteljes, becsületes pesszimizmus, amelynek éppen, mert vérre megy, nem marad más kiútja: titkon és keservesen ki kell hordania saját hitét, összhangját – nevezzük akárhogy.” Petri György első önálló verseskötete a mai fiatal magyar értelmiség egy rétegének ezt az életérzését és külső-belső összeütközésekben megnyilatkozó harmóniakeresését példázta. Erőteljes hangütésén, formai értékein, tömörségén túl ez biztosította sikerét, az általános elismerést, mely fogadta.
Petri György 1943-ban született. Huszonhárom éves korában iratkozott be a budapesti egyetem filozófiai fakultására; előtte, hosszabb-rövidebb ideig, sokféle munkahelyen dolgozott, többek között munkaterápiás elmegyógyintézetben. Amit első kötetéről írt, most megjelenő második verseskönyvére fokozottan vonatkozik: “Ami élettörténetemből, személyes tapasztalataimból talán érdekes, azt az olvasó megtalálja verseimben. Hiszen legfőbb szándékom éppen ez volt; egy megfogható személyt akartam felidézni, életének tárgyi motívumain keresztül, s nem valami látomásokban szétfoszló általánosságot.”

Friss könyvek a címlapról