Popper Péter

Peloni ​avagy Pilátus testamentuma

900Ft Szállítási költség info shipping cost

Elfogyott

  • Példány állapota:
  • Kiadó: Türelem Háza
  • Kiadás éve: 1997
  • ISBN: 9630480824
  • Nyelv: magyar
  • Oldalak száma: 216

Popper ​Péter regénye Jézus életét mutatja be sajátos, nagyon egyéni szemszögből, formailag Pilátus visszaemlékezéseinek közreadásával. A szerzőt elsősorban nem szépirodalmi szempontból érdekli a téma, műve minden írói bravúrja és kétségtelen színvonala ellenére elsősorban nem regény, hanem a Jézus-történet, a Jézus-mítosz és a Jézus-jelenség egy új típusú értelmezésére tett kísérlet. Popper koncepciója értelmében Jézus valóban a Messiás volt, pontosabban élete három, tanítással, „szerepléssel” töltött esztendejében az volt. Mint Messiás azonban nem vállalta a politikai küldetést, „csak” a vallási, teológiai üzenetet kívánta továbbítani. Amikor politikai okokból halálra ítélték, tulajdonképpen jogi „csúsztatás” történt, ám ennek is megvoltak a maga politikai és vallási okai és indokai. A szerző, igen széles körű történelmi ismeretekről téve tanúságot, Jézus tanításainak hátterében felrajzolja az esszénusok szektájának mozgalmát, a még Saulusként élő későbbi Pál „birodalmi” koncepcióit, a tanítványok, a későbbi apostolok sajátos viselkedésmintáit, de eljut egészen odáig is, hogy Jézust kapcsolatba hozza Buddhának egy inkarnációjával is. Az író sajátos kettősséget valósít meg regényében: egyrészt újra elbeszéli, némi módosításokkal és persze alaposan megváltoztatott (vagy újra felfedezett) összefüggések keretében a közismert Jézus-életrajzot, ám e történet mögött felderíti és valószínűsíti a vallásos-misztikus hátteret is, kapcsolatban saját, egyéb könyveiből ismert ezoterikus tanaival. A regény olvasmánynak is izgalmas, érdekes, értelmezési kísérletként pedig fölötte újszerű és egyéni. Talán csak a klasszikus keresztény Krisztus-kép abszolút hűségű híveit érdemes eltanácsolni olvasásától.

Friss könyvek a címlapról