Drámák

• Példány állapota: jó

Meggyőződésem ​szerint „itt és most” Magyarországon nem lehetséges színházat csinálni, hacsak nem csoda folytán. De nem lehet már tíz éve, húsz éve, harminc éve… – talán soha nem is lehetett. Ha egy népnek nincs közösségi kultúrája, akkor nem lehet színháza sem.
A magyar színházi avantgárddal is főképpen az a baj, hogy nincsen. Nem tettek, csupán események. Nem megcsinált, megszervezett, létrehozott művek, hanem balhék. „Valami más.” De valami más – az kevés, és mindig is kevés lesz.
A színház mindig a jelené, esetleg a múlté is, de soha nincs köze a jövőhöz. Színház az, ami megvalósul itt és most. Ha nem valósul meg: spekuláció. A színház ugyanis merő praxis. A megtervezett eseménynek a kiszámíthatatlan realitással való ütközése során születik meg a színházi pillanat . ha megszületik.
… egy nyirkos-csúnya délelőtt a zsöllyébe süppedve, míg a színpadon a helyüket keresgélő, álmos „bennszülött” színészeket figyeltem, mint egy rosszkedvű, botcsinálta cirkuszigazgató, megvilágosodásszerű élességgel, valamely panorámakép teljességével terült elém jövendő színházrendezői sorsom hiábavalósága… a kijelölt életketrec szűkössége és piszka. Könnyű volt a belső hangnak engedelmeskedve egyszer s mindenkorra hátat fordítanom a színházrendezői foglalkozásnak Magyarországon.
Írni kezdtem.
(1984)

• Szerző: Kornis Mihály
• Darab: 1
• Állapot: jó