Méhes György

Bizalmas ​jelentés egy fiatalemberről

900Ft Szállítási költség info shipping cost

Elfogyott

  • Példány állapota:

„Egy ​ember rosszakarata dobott ki az első vonalba, s egy másik jóakarata visszahozott” – írja a szerző, visszaemlékezéseinek eme regényes történetében. A mindössze huszonnyolc éves Méhes György hazafias filmötletével próbál „áttörni” a pesti művészek élvonalába, miközben a világpolitika színterén diktátorok és csatlósaik nagytétben játszanak. Az ifjú vitathatatlan tehetségét sokan dicsérik, de a cenzúra láthatatlan keze őt is utoléri, a történelem hamisítói, a politikai agitátorok mind a szépreményű író felívelő karrierjének útjába állnak. A politikai konkolyhintés közepette Méhes testközelbe kerül a nyilas agitátorok titkos gyűlésével, a meg nem alkuvók táborával, vagy éppen a korszak híres íróinak kávéházi körével, hogy végül katonasorban is megtapasztalja a háború borzalmait. Ellenséges rádióadások lehallgatásával, „bizalmas jelentések” készítésével ideig-óráig mentesülhet a frontszolgálat alól, de nem örökre… Méhes György, a nagysikerű Kolozsvári milliomosok, Gina és Orsolya szerzője idén májusban ünnepli kilencvenedik születésnapját. Ez alkalomból jelentetjük meg önéletrajzi ihletésű művét, amely kivételesen pontos és hiteles képet fest a második világégés idejének erdélyi társadalmáról, a háború sújtotta magyarság életlehetőségeiről, és egy, a világra tág szemmel néző fiatalember sorsdöntő lépéseiről. Megismerhetjük az ifjú Méhes gondolatait házasságról, nőcskékről, a korszak irodalmi életéről, vagy éppen a mindent átható politizálásról, és arról, hogy bizony szeretet, emberség, és nem utolsó sorban szerencse is kell a háború túléléséhez, ahol végképp elválik, ki miféle ember.

  • Méhes György

Friss könyvek a címlapról