Havas Henrik
Havas story(k) 1
900Ft Szállítási költség
Elfogyott
- Példány állapota: jó
„Minden az ágyban dől el, azt tudjuk.”
Albert Györgyi
„A tudomány humanizmusa azt diktálja: mivel genetikailag nem bizonyított, hogy a rasszok között lenne értékbeli különbség, a látszólagos társadalmi jelenségeket nem helyes értékelni.”
Czeizel Endre
„16 éves voltam, amikor az apukám egyik percről a másikra autóbaleset következtében elment. A húgom 14 éves volt. Abban a helyzetben magamra maradtam.”
Détár Enikő
„Mit jelent az, hogy romantikus? Például Valentin napra vettem ötven szál rózsát a kedvesemnek. Ha ez romantikus, akkor az vagyok.”
Hajdú Péter
„Tehát egy tömör fa rábaszódott a fejemre, és én akkorát kacagtam!”
Kelemen Anna
„Volt a kezemben az a -bocsánat- pisilőgép, amit magyar sportolók használtak a doppingkontroll kikerülésére.”
Kolláth György
„Nem vagyok féltékeny egy vallási közösségre sem. Az a gondom a szektákkal, hogy a szellemi, lelki rabszolgaságot hirdetik.”
László Atya
„Na és akkor álltam a két tábor között, s most úristen, mihez kezdjek. Én leszbikusokat csak tévében láttam addig maximum.”
Nagy Éva
„Akkor megerősödött az a gyanúm, hogy valami köze lehet a postásgyilkossághoz.”
Szebenyi István
„Kérdeztem, hogy lábra állok-e valaha.”
Szekeres Pál
„Az első kérdésem az, hogy hol veszítette el a kezét.”
Szilágyi János
„Ha szabad, ugye, mindenekelőtt emlékeztetem, én azt hiszem, hogy amit ön most mondott, el kellene mondania az orvosának is, mégpedig nem belgyógyászatra gondoltam.”
Torgyán József
- Havas Henrik
- jó