Varga Domokos

Ipiapacs

Elfogyott

Példány állapota: jó

Gyerekkorom kedvenc játéka volt az ipiapacs. Hányszor számoltam magam is fennhangon, tízesével ezerig, a pincénk ajtaja felé fordulva! Hányszor elkiabáltam a végén, hogy zengett az udvar: „Aki bújt, bújt, aki nem bújt, nem bújt, aki nem bújt, az lesz a kumó!” De hogy egyszer Ipiapacs címmel írok regényt?

Nekem nem kellett gyerekfejjel az erdőbe vennem be magam, s ott lappanganom – távol a felnőttek világától –, mint könyvem négy hősének, Ferkónak, Lackónak, Kobaknak és Pocoknak. Nem ismertem az árvaság kínjait. De idővel egyre több gyerek fájdalma visszhangzott bennem, akiket nem szerettek eléggé, akiket nem értettek, akiket bántottak. „Aki bújt, bújt, aki nem bújt, nem bújt, aki nem bújt, az lesz a kumó!” Ez már egy másik fajta ipiapacs volt: az igazi félelmükben rejtőzködő gyerekeké.

A történet, amit róluk írtam, mégse olyan egészen szomorú. Sírni is lehet rajta, de sokszor nevetni is tiszta szívvel, sőt itt-ott teli szájjal. S végül eltűnődni: milyen is az élet?

Szerző: Varga Domokos
Állapot: jó