Zilahi Józsefné (szerk.)

Óvodai ​nevelés játékkal, mesével – Tél

900Ft Szállítási költség info shipping cost

Elfogyott

  • Példány állapota:

Ez ​a könyv azoknak készült, akik a tiszta egyszerűségig kidolgozott nevelési eljárásokban bíznak, nem a mindenáron „új”, hanem a jó megoldásokat keresik. Olyan óvodai nevelési modellt ajánl, amely a lélektani alapozású kisgyermeknevelés hazai irányzatához kíván illeszkedni. Tudatosan vállalja a magyar neveléstörténet nagyjainak és a gyermekvilág iránt érdeklődő íróknak, muzsikusoknak, néprajzkutatóknak a szemléletét: Gáspár János, Kiss Áron, Benedek Elek, Nagy László, Karácsony Sándor, Mérei Ferenc, Ádám Jenő, Hermann Alice, Burchardt Erzsébet és követőik szellemi örökségét. Ez a modell kitágítja és szélesen értelmezi a kisgyermekkori tanulás fogalmát. A racionalizmus korai, tárgyi és logikai erőltetésével szemben más nyelven akar közvetíteni a nevelő és a gyermek, valamint az utóbbi külső és belső világa között. A gyermekvilágban kiemelkedően fontos érzelmi és hangulati élményegyütteseket, a szó, a kép, a gesztus, a viselkedés utalásos jelrendszerét helyezi előtérbe. A vágy- és indulattelített gyermeki gondolkodás és képzelet táplálásához ad mintákat, anyagát egész évre szóló kerettervekbe foglalva bele. A négy kötetből álló szöveggyűjtemény a testi-lelki fejlesztés eszközéül használható mozgásos, vizuális és érdekes játékokat, verseket, dalokat, meséket tartalmaz a 3-7 éves korosztály szórakoztatására. A természetes élet- és beszédhelyzetek mellett a játék és mese nyelvét kínálja, amelyet az óvodáskorú gyermek valóban megért, mint a valóság és az illúzió között lebegtetett jelrendszert. Az elméleti és módszertani kötet főként az óvónőknek készült, de a négy évszak köré építkező szöveggyűjteményt a szülők, tanítók, gyógypedagógusok is haszonnal forgathatják.

  • Zilahi Józsefné (szerk.)

Friss könyvek a címlapról